Hőszivattyú Esté Credit

CSÁSZÁR CHOFU HŐSZIVATTYÚ

Császár Chofu hőszivattyú a faluban

Megérkezett Császár községbe is a Chofu hőszivattyú. És mivel már annyi mindent elmondtunk a japán inverteres hőszivattyúról – ismételni meg nem akarjuk magunkat – inkább Császár községről írunk néhány sort.

Komárom-Esztergom megye déli peremén, erdők ölelésében fekszik, a megyeszékhely Tatabányától bő 25 kilométerre. A település és környéke már az őskorban is lakott volt. Őskori kőeszközök, a rómaiak korából, avar korból való leletek kerültek itt a felszínre. A falu elnevezése (a Császár főnévre vezethető vissza) személynévből ered. A település nevét az oklevelek 1228-ban említik először, nevét ekkor Cheztreg alakban írták… Információ a Wikipedia-ról.

A Chofu 12 kW-os hőszivattyú megrendelését és beszerelését köszönjük a fiatal, agilis párnak. Előzetes megbeszélés után a helyszín látogatható.

Császár Chofu hőszivattyú

A japán inverteres hőszivattyú egy teljes felújításon átesett családi házat fog fűteni.
A házon a fiatal tulajdonosok szinte mindent munkát maguk végeztek el, családi, baráti segítséggel. A 8 körös padlófűtő csövek hidraulikus váltón keresztül csatlakoznak a 12 kW-os hőszivattyúhoz.

Chofu hőszivattyú Császár községben
Császár Chofu hőszivattyú

Megjegyzés!
Létrehoztunk egy oldalt, ahol a hőszivattyú tulajdonosai egy leegyszerűsített beállítási útmutatót kapnak. Így nem kell fellapozni a 154 oldalas Chofu kezelési kézikönyvet, ha pl. a fűtési hőmérsékletet szeretnének változtatni.

Scroll to Top