Hőszivattyú Esté Credit

Hőszivattyú fűtés-hűtés

CSALÁDI HÁZ FŰTÉSE

Tisztelt Olvasó!
Az alábbi bejegyzés 2005-ben készült. A megállapítások ma is aktuálisak, az árakra – sajnos – ez már nem mondható el. Kérésre természetesen aktualizáljuk.

Családiház fűtése

Hőszivattyú vagy gázkazán a jó választás?

Az, hogy – ha a hőszivattyús fűtés mellett teszik le a voksot – akkor Meeting MD30D Trinity lesz beépítve, már megfogalmazódott az érdeklődő fejében. De, mint ilyenkor lenni szokott, több féle fűtésrendszerre is kért, és kapott is ajánlatot. A pellet kazán mellett az infrapaneles megoldáson keresztül eljutott arra a pontra, amikor már csak a gázkazán beépítése volt a hőszivattyúnk „ellenfele”.  Feltehetőleg a további alku reményében megmutatta a gázkazánt szállító kivitelező cég ajánlatát, a hőszivattyús ajánlatunkat pedig a konkurens megoldást kínáló cégnek. A végeredményről még nem tudunk beszámolni, de a kapott információk alapján elkészítettük az összehasonlítását a két rendszernek. A számok a tervek és megbeszélések alapján kialakított rendszer(ek) bekerülési összegét mutatják, erre a 120 négyzetméteres földszintes családi lakóházra kalkulálva.

Családiház fűtése gáz, vagy hőszivattyú

Az elvárás, hogy a házat fűteni és nyáron hűteni is kell, ehhez kellett a rendszert „kitalálni”. A hőleadó felületek terv szerint: padlófűtés, mennyezet beton tömegfűtés, szükség esetén falfűtés.

Összehasonlitás, hogy a hőszivattyú vagy gázkazán a jó választás?

Megpróbáljuk szemléletessé tenni, ahogy többször kérték már tőlünk az érdeklődők. Végig vesszük, hogy mi kell ahhoz, hogy fűthető és hűthető legyen ez a 120 m2-es családiház.

A ház fűtése: gáz

A gázfűtésre és négy helyiség klimatizálására kapott ajánlatok közül Szendi Tibor régi kollégánk ajánlatát fogadta el a megrendelő, így pontos árat kaptunk a a teljes fűtés-hűtés rendszerre.

Mit tartalmazott az árajánlat:

Az ajánlat tartalmazta a gázterv, gázkémény, a kombi gázkazán, és a teljes fűtésrendszer árát az osztó-gyűjtőig.
Valamint hozzászámolták a 2 db split klíma árát felszereléssel együtt. (A gáz már a telken volt annak vásárlásakor, így annak az árával nem számoltak.)
A teljes vállalkozói ár így nettó 1.350.000,- Ft volt.

gáz fűtés

Ehhez kell hasonlítani a hőszivattyús fűtés árát, ami a következő főbb rendszer elemekből állt össze:

Családiház fűtése A hőszivattyú

MD30D Trinity hőszivattyú (fűt-hűt-HMV); 750 literes 2 hőcserélős szigetelt puffertartály; frissvíz modul (30 liter/perc 45 C fokos víz); komplett hidraulikus blokk  (a hőszivattyú és puffer tartály között); beüzemelési ár.
A teljes vállalkozói ár így nettó 1.640.000,- Ft.

Az árajánlatunk mellé csatoltuk a várható éves fűtésköltség kalkulált összegét (jelenleg a hűtésre még nincs korrektül összerakott kalkulátorunk.

MD30D fűtés hőszivattyúval

Családi ház fűtése. Éves fűtési költség 120 m2-es háznál:

Ami ebből a táblázatból bennünket érdekelt:

– gázfűtés ára: 157.496,- Ft/év

– hőszivattyús fűtés ára „normál” villamosáram használata mellett: 94.632,- Ft/év

– hőszivattyús fűtés ára hőszivattyús áramtarifával: 68.155,- Ft/év.

A két rendszer (gáz és hőszivattyú) összehasonlításakor azonnal feltűnik, hogy a gázra szerelt rendszer 290.000,- Ft-tal olcsóbb!

lakóház fűtés költségek

Ez volt az első érv a tulajdonos részéről, amivel szemben fel kellett sorolnunk a hőszivattyú előnyeit: biztonságos, nincs robbanás és mérgezés; nem függ a gázszolgáltatók árképzésétől; a gázfűtés mellett szükségszerű 2 db split klíma beltéri egysége zavaró lehet a lakásban; az éves fűtési díj közötti különbség a hőszivattyú javára jelentős; később telepíteni kívánt napelemekkel együtt a hőszivattyú út az energiaszolgáltatóktól való függetlenedés felé.

Meg kellett még támogatnunk a hőszivattyút egy kis számolási segédlettel. Az jött ki, hogy a fűtési díjak közötti különbség ≈ 89.000,- Ft.

Gázzal, vagy hőszivattyúval?

Eszerint a két rendszer beruházási költségkülönbözete alig valamivel több mint 3 év alatt eltűnik, utána az üzemeltetési költségkülönbség a lakók zsebében marad.

(Ha még a hűtést is számítjuk, akkor a három év biztosan lerövidül. Hogy mennyivel? Az majd a közeljövőben elválik, ha a hőszivattút választják! Az eredményről lehetőség szerint beszámolunk.)

Természetesen szeretnénk, ha minél több helyen fűtene-hűtene a Meeting hőszivattyú, ezért még egy kis segítséget adtunk a hezitáló tulajdonosnak: amennyiben referenciahelyként szerepelne a honlapunkon a címe, úgy további 10% kedvezményt biztosítunk a hőszivattyú árából!

(2015.06.12.)

Scroll to Top